A Toldi-film margójára

Sohasem szeretek belecsapni a dolgok közepébe. Ez most sem lesz így, úgyhogy legyűrve a mostani téma felett érzett dühömet, gyorsan elmagyarázom, hogy mi a helyzet.

Szóval van/volt nekünk egy Arany Jánosunk, aki bátorkodott megírni a Toldi-trilógiát. Talán erről nem is kell sokat beszélni, hiszen mindenki emlékezhet rá az általános iskolai irodalom órákról. Aztán úgy alakult, hogy Toldi Miklós ugyan bekerült a magyar nemzeti emlékezetbe, mint kiváló hős, ám a témáról egy filmfeldolgozás terve sem került elő. Egészen az utóbbi időkig. Eleinte úgy volt, hogy két különböző projektben is megfilmesítenék a Toldit - ez azért jelzi, hogy a történet bizony megmozgatja a filmkészítők fantáziáját. Végül a két tervből csak az egyik maradt állva, így sokáig az volt a helyzet, hogy Pálfi György dolgozhatja fel a nagyerejű lovag történetét.

Pálfi Györgyről azt kell tudni, hogy az utóbbi évek egyik legnevesebb magyar filmrendezője - a többségnek főleg a Taxidermia című film révén lehet ismerős, nemrég mutatták be a szintén általa rendezett Szabadesést is, ami díjjal tért haza a Karlovy Vary-i filmfesztiválról.
(Persze sokáig tudnám játszani a kultúrsznobot, de azt nem árt leszögezni, hogy mindezidáig sajnos nem láttam egyetlen filmet sem Pálfitól, de ígérem, igyekszem bepótolni őket. Na de eltértünk a témától!)

Egy szó, mint száz, Pálfi a Toldit egy nagy költségvetésű akciófilmként képzelte el lovagkori díszletek között. Persze ehhez hatalmas mennyiségű pénzre van szükség (kb. 2,5 milliárd forint), az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap pedig ebből 1,9 milliárdot vállalt volna.
Ez még a Filmalaptól is meglepően nagymértékű támogatás, az eddig elkészült nagyobb produkciókat is ennek az összegnek a hatodával-hetedével segítették meg (pl. a Coming Out Csányi Sándorral a főszerepben 280 milliós támogatással készült el).

Mindez nagyjából 1 évvel ezelőtt derült ki és azóta sem kezdődött el a forgatás. Egy év alatt alig történt előrelépés. Hogy miért? Na ez már homályosabb, mert csak az egyik fél, Pálfi György beszélt a médiának az ügyről. De ami ez alapján kikövetkeztethető, az elég elszomorítónak tűnik.

Az utóbbi időben több interjú is megjelent Pálfival, amikben több-kevesebb szó esik a Toldiról. Ezek alapján az látszik, hogy a Filmalap rengeteg kérdésbe bele akart szólni a film készítésével kapcsolatban; a fő konfliktus az volt, hogy az akciójelenetek rendezését másvalakire (Vajna egyik ismerősére) akarták bízni, míg Pálfi kifejezetten emiatt szerette volna megcsinálni a filmet.
Lényeg a lényeg, Pálfi végül a médiához fordult, a huzavona tovább folytatódott, míg végül két hete bejelentették, hogy nem lesz a Toldi-filmből semmi.

Na bumm.

Most ennek tényleg nagyon sok értelme volt. Érthető a Filmalap hozzáállása is, hisz ha már egy valag pénzt áldoznak a projektre, szeretnének megbizonyosodni arról, hogy hova is kerül a pénzük. Ugyanakkor érthető Pálfi véleménye is, miszerint egy állami pénzosztó szerv ne szóljon bele egy független, szerzői film készítésébe úgy, mintha egy amerikai filmstúdió lenne.
Nehéz ebben a kérdésben igazságot tenni, én azonban mégis úgy érzem, hogy itt a Filmalapnak kellett volna engednie. Nyilvánvalóan jó ötlet egy nagyköltségvetésű film készítése Toldiról, ez a Filmalap érdeke is. A film pedig akkor lesz a legjobb, ha elejétől a végéig jelen van a projekt kidolgozója, jelen esetben Pálfi. Azzal, hogy most a rendező kiszállt, tulajdonképpen ugrik az egész. Ugyan oda lehet adni még valami más rendezőnek, hogy forgassa le a filmet, de az már csak a veszett fejsze nyele. Nem az igazi.

Mindemellett még az ügy kommunikációját is elhibázta a Filmalap (hm, ebben azért hasonlít a kormányhoz...). A média Pálfi véleményével, az ő vádjaival volt hangos, mindeközben Vajnáék nem szóltak egy szót sem. Esélyt sem adtak maguknak a védekezésre, ez a huzavona pedig így magában eléggé rontja a szervezet renoméját (épp elég ironikus az, hogy a Toldi-film lefújását a nagy csinnadrattával megrendezett Filmhét közepén jelentették be).Ha pedig valóban igaz az a hír, miszerint Vajna a döntéshozók tanácskozásán személyesen kampányolt Pálfi ellen, akkor tényleg elmehet a fenébe az egész banda.

Addig is marad nekünk egyetlen apró látványterv a filmből, mementónak:

FRISSÍTÉS
Időközben találtam egy ATV-s interjút, amiben Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója nyilatkozik a Toldi-filmről, úgyhogy valahol mégiscsak megjelent a Filmalap véleménye a médiában. Belinkelem ide, hallgattassék meg a másik fél is (nagyjából 2:00-tól lesz érdekes a videó).

Tűzfalrehab, avagy egy graffiti lehet szép is

Gyors életrajzi adalék még a címmagyarázat előtt: februárban a nagyközönség előtt nem tárgyalható okokból kifolyóan ideiglenesen (?) Budapest VII. kerületébe költöztem. Ennek több következménye lett az életemre nézve. Egyrészt lakóhelyem a pesti belváros közvetlen tőszomszédságába került át, ami jelentősen lecsökkentette az utazásokra fordított időmet (= bőven elegendő az iskolai csöngetés előtt mindössze 45 perccel felkelnem, jeee). Másrészt első kézből szerezhetek információkat a fővárosi "bulinegyed" szórakozó fiataljainak szokásairól (= péntek este képtelenség nyugodt körülmények között aludni). Harmadrészt pedig egy teljesen új, felfedezésre váró környék tárult fel a szemem előtt.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen azzal, hogy szeretem ismerni azt a környezetet, amiben élek. Jelen esetben egy végtelenségig túlzsúfolt, itt-ott kissé lepukkant városrész közepébe csöppentem, volt tehát mit szemrevételezni.
A "lepukkant" jelző sajnos nem túlzás, néhány utcasarkon egyszerűen elszomorító állapotok uralkodnak. Rengeteg a romos, lakatlan házrész, amiket jó esetben előbb-utóbb lebontanak, ekkor azonban üres foghíjtelkek maradnak a helyükön, többnyire minden oldalról a szomszédos épületek csupasz téglafalával körülvéve.
De magyarázhatom akármilyen kacifántosan a tűzfal fogalmát, a képek valószínűleg jobban lefestik a helyzetet.


Ha az utóbbi éveknek van egy vitathatatlanul hasznos fejlesztése, akkor az mindenképpen az úgynevezett "TűzfalRehab" projekt. Ennek célja - ki gondolta volna - hogy rehabilitálják a kerület nagy tűzfalait, élettel töltsék meg az üres téglafelületeket. Ez általában valamilyen jópofa kis falfestményt jelent, legyen az akár nonfiguratív, akár várostörténeti tematikájú.
Az utóbbi időben az átfestett tűzfalak gombamód elszaporodtak a kerületben, olyannyira, hogy egy direkt e célból megtett sétám során is legalább 2 óra kellett a terület bejárásához. Mindegy is, legalább sikerült készítenem egy menő térképet a tűzfalak elhelyezkedéséről:

Az jól látszik erről a térképről, hogy a tűzfalak nem egy csoportban, hanem teljesen szétszórva terülnek el a városrészben, de ez nem is feltétlenül baj, mert így legalább a legváratlanabb pillanatokban ugorhat elénk egy kifestett házfelület.
De fölösleges is most statisztikai következtetéseket levonnom, inkább mutatok néhány képet róluk.

Virtuális sétánkat a Deák Ferenc térről kezdve utunk rögtön a Rumbach Sebestyén utcába vezet, ami az első Kiskörúttal párhuzamos utca. Itt található a legjobban sikerült művek közül rögtön kettő. Az egyik az Aranycsapat 6:3-as angliai diadalát idézi fel korabeli újságcikkek segítségével:

A másik pedig Erzsébetváros nevezetes utcáit sorolja fel, historikus díszítéssel körítve, középen pedig a városrész névadója is megjelenik: Erzsébet királyné, Ferenc József felesége. (Persze ne feledkezzünk meg a festménykompozícióba művészi pontossággal beillesztett politikai hirdetésről.)

Befordulva a Király utcába újabb érdekes falfestménnyel találkozunk az egyik beugró utcasarokban. Stílusában valamiféleképpen ez is a régi, boldog békeidőket idézi fel, a lámpaoszlop-motívum meg kitűnően illik a hosszúkás, téglalap alakú falfelületre.

Kisvártatva megérkezünk a Kazinczy utcához, amit a köztéri falfestmények számát tekintve joggal nevezhetnénk a "kifestett tűzfalak Mekkájának" - bár ez a kifejezés eléggé furcsán hat a 200 méterrel arrébb fekvő Kazinczy utcai zsinagógát szemlélve. Mindenesetre klassz képek vannak itt is. Rögtön az utcasarkon található egy játszótér, a mögötte lévő falon pedig egy végtelen, élettel teli rét - természetesen ez is fölfestve. Kitűnő párosítás egy játszótérhez, ha már ilyen szűk helyre van kényszerítve.






Továbbhaladva az utcában az egyik vendéglő kerthelyisége fölött egy Budapestet népszerűsítő művet láthatunk (mintha a többi falfestmény nem a fővárost hirdetné, na mindegy).

Érdekessége a képnek, hogy ennek helyén nem is olyan régen (értsd: március környékén) még egy másik festmény volt, amit egy Rejtő Jenőhöz kapcsolódó városi legenda ihletett. Véleményem szerint az is jól nézett ki, kár, hogy átfestették. Mindenesetre élő bizonyítékát találtuk annak, hogy a tűzfal-lobbi bizony létezik.

Feltétlenül szóba kell még hoznom a Klauzál téri tűzfal példáját is, ami szerintem az egyik legfrappánsabb és leginkább zavarbaejtő alkotás mind közül - végül is a modern művészet jellemzői ezek.













Kilométer hosszú bekezdéseken át tudnám még sorolni a különböző példákat, úgyhogy a válogatásnak most következik az utolsó darabja.. Ennek az Akácfa utcai falfestménynek az az érdekessége, hogy elkészülte után legalább 3-4 hétig úgy mentem el előtte a Wesselényi utcán napi rendszerességgel, hogy egyáltalán nem vettem észre. Csak akkor tűnt fel, amikor már szándékosan tűzfalakra vadásztam a környéken. Kínos vagy nem kínos, maradjunk annyiban, hogy lokálpatriotizmusból még nekem is van még mit tanulnom.

Egyszóval bátorítok mindenkit, hogy ha valamikor a VII. kerületbe viszi a sors, járjon nyitott szemmel, felemelt fejjel, mert egészen vicces részleteket lehet felfedezni ebben a kissé átláthatatlan épületdzsungelben. Nem mellesleg pedig mindez élő bizonyítéka annak, hogy az utcai művészet nem csak kapucnis rosszfiúk ronda firkáiból áll, hanem lehet azt kifejezetten igényesen is művelni.
Ja és természetesen hatalmas riszpekt a Neopaint Worksnek, valamint a Színes Város Csoportnak, akiknek a tűzfalak nagy részének kivitelezését köszönhetjük.