Ez történt 2013-ban

Most képtelen vagyok eredeti címet adni.

Hát lassan elmúlik a 2013-as esztendő is. Évi 1 húsvéttal, 1 karácsonnyal, 2 db péntek 13-mal és sajnálatos módon ismét csak 1 nyári szünettel ez is olyan volt, mint a többi.
20 múlva biztosan ezt fogom gondolni. De mivel most még friss az élmény, itt az idő lejegyezni 2013 legjellemzőbb pillanatait, hogy később is emlékezni lehessen rájuk. Persze, önző módon most is csak a magamat érintő dolgokra fogok reagálni.

Mivel alapvetően optimista ember vagyok, kezdjünk rögtön a negatív dolgokkal! Mi nem sikerült ebben az évben, amit szerettem volna elérni? Sajnos sokminden. Angol nyelvvizsga, aktívabb testmozgás, kevésbé idegesítő hadoválás, és így tovább. Éééés természetesen ide sorolható a blogom is.

Bezony, a blog. Nem ez volt a legfényesebb éve, az biztos. Márciusig kemény 3 posztot írtam az eredeti, blog.hu-s oldalon. Ezt megelégelve gondoltam, környezetváltásra lesz szükség, ezért elköltöztem mostani bázisomra, a blogspot.com-ra. Az egyszeri ember arra számítana, hogy ezután csak úgy dőltek az új posztok, de persze nem így lett. Jelen bejegyzéssel együtt 15 poszt az éves mérlegem... Összehasonlítva azzal, hogy egy évvel ezelőtt a 47 poszt csekélységén siránkoztam, a helyzet igen siralmasnak tűnik. Hát igen, ez van, nincs mit szépíteni rajta. Mentségem nincs, ígérgetni pedig nem fogok, mert az esetleges újabb kudarcok esetén tényleg olyan apátiába esnék, mint amilyen az előző posztban olvasható. DE azt elmondhatom, a jövőben igyekszek több akaraterőt is belefektetni a "projektbe".

És hogy mi volt még idén?

Tágítottam a világképemet. Részt vettem nyáron egy nemzetközi ifjúsági találkozón és így rengeteg új embert ismertem meg. Magyarokat, lengyeleket, olaszokat egyaránt. Októberben pedig ugyanezen találkozó keretei között Krakkóba látogattam és baromira tetszett a város. Meg úgy általában jófejek voltak a lengyel emberek. Három héttel később pedig átbuszoztuk fél Európát, hogy 5 napot Londonban tölthessünk. No az se volt semmi, felfedezni a hatalmas várost, helyi emberekkel beszélgetni, megcsodálni a látképet a Szent Pál-katedrális tetejéről, szörnyülködni a fish 'n' chips egekbe szökő árán, fél napot tölteni a British Museum tárlatain... Báhh, tíz bejegyzésen keresztül tudnám folytatni a felsorolást.

Tovább fejlesztettem angoltudásom, egyre elviselhetőbb szinten töröm a francia nyelvet, elhatároztam, hogy elvetemült bölcsészhallgató leszek és életemben először nyertem kézzelfogható nyereményt egy versenyen (éves magazin-előfizetés volt, de mindegy). Nem idegenítettem el magamtól a barátaimat, igyekeztem figyelni a gyakran követhetetlen beszédmódomra és elkezdtem táncokat tanulni (a sikerek még váratnak magukra).

Megmondom őszintén, eleinte úgy álltam hozzá ehhez az esztendőhöz, hogy szép volt, jó volt, de akadt már sikeresebb évem is. Sajnos több negatívum is történt, de a poszt megírása után jöttem rá, hogy mennyi új dologba kezdtem bele. Ezekre kell koncentrálni, elvégre szilveszter van, emberek!

És ne feledjük:
Kik azok, akik még szilveszter éjjel is szomorkodnak?
BÚÉK!

Valami történt

Kész. Ennyi volt, vége. Nem bírom tovább.

Totális apátia, ötlettelenség, kedvetlenség: ez jellemző rám. Képtelen vagyok bármilyen új projektbe belekezdeni. Tessék, most is csak erőltetetten születnek meg fejemben a gondolatok, amiket legépelhetnék a billentyűzetemen. Akadoznak a fogaskerekek, nem jut eszembe semmi frappáns kifejezés. Töredezett mondatok. Koncepcióhiány. Hejj, pedig 1-2 évvel ezelőtt mennyivel jobban ment minden.

Igen, ha valakinek nem esett volna le, a blogolásról beszélek. Konkrétabban a saját blogomról. Nem megy. Próbálkoztam mindennel, oldalt váltottam, arculatot váltottam, hátha úgy jobban fog sikerülni minden. Nem sikerült. Talán nem kéne egyfolytában mást hibáztatnom. Mondjuk ki: a blogom haldoklik és ennek én vagyok az oka. Ne szabadkozzunk, így van és kész. Most sem sikerült egy épkézláb címet kitalálni az írásomnak. Kénytelen voltam plagizálni. Igen, plagizáltam. Egy könyvről, ami a szobában volt. Heller: Valami történt. Nem tudom, miről szól a könyv, de most valamiért nem is érdekel.

Szögezzük le a másik tényt is: addig nem fog újraindulni itt semmi, amíg én nem határozom el magam. Ehhez pedig most egy lökés kéne. Egy élmény, mondat, hasbarúgás, nem tudom. De nem jön semmi. Nem akar...

Sajnálom, hölgyek-urak, ennyi volt. Ihlet és kedv hiányában Obi-Wan Bali blogja bezárja kapuit. Kár, hogy pont a szilveszteri vigasságok idejére időzítettem. Vagy... talán jobb is. Legalább nem kezdek el új évet, hamis reményekkel.

Isten veletek, Isten önökkel, ahogy tetszik. Egy élmény volt írni az olvasóimnak.



...........

Höhö, vajon hány ember hitte el ezt a zagyvaságot itt fentebb? Kevés a világ ahhoz, hogy végérvényesen elvegye Obi-Wan Bali kedvét az írogatástól. Ha valóban ilyen depressziós lennék, majd szólok.
Addig is maradjanak velünk, mert néhány órán belül egy évbúcsúztató poszttal jelentkezünk!

g=10 m/s2, avagy a Gravitációról röviden

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy magamhoz képest rövidebben...

Néhány hónappal ezelőtt megfogadtam magamban, hogy igyekszem csökkenteni a filmkritikák arányát a posztjaimban, ám ezt olyan jól betartottam, hogy jóformán egy bejegyzést sem írtam mostanság. A legutóbbi alkalommal meg úgyis annyira felkonferáltam a szóban forgó filmet, hogy magamat vágnám pofán, ha kihagynám a lehetőséget...
Egy szó, mint száz, jöjjön a Gravitáció!

A történet szerint két űrhajós [Sandra Bullock és George Clooney] éppen a Nemzetközi Űrállomás környékén végzi nem éppen veszélymentes munkáját, amikor egy baleset következtében elsodródnak és magukra maradnak a kietlen sötétségben...

Kezdésnek annyit, hogy a film baromira lekötötte a figyelmemet. Ilyen művekhez találták ki az "egész végig a székemhez szögezett" kifejezést. A film eleve az ismeretlen, sötét űrtől való félelmünkre épít rá (én legalábbis gyerekként folyton a fentebb vázolt szituációtól tartottam) és sikerül fenntartania a feszültséget egészen a sztori végéig.
A látvány fantasztikus és olyan hitelesnek tűnt, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy valójában egy gondosan megkomponált CGI-világban járok. És ha valahova, hát ide illik a 3D látványvilág. Eddig nem igazán hittem benne, nem tetszett, főleg az élőszereplős filmeknél. Ám ez alkalommal tényleg sokat hozzáadott a moziélményhez és az események megértéséhez.

Megtekintés előtt egy kicsit aggódtam, hogy ezt a viszonylag egyszerű történetet hogyan tudják majd másfél óráig elnyújtani, de szerencsére sikerült minden erőltetettség nélkül.
Elsőre nem gondolnánk, hogy van mélyebb tartalma is a filmnek, mint két szerencsétlen űrhajós űrodüsszeiája, de szerintem van. Az ember hatalmas küzdeni akarásáról szól. Mind az egyének szintjén, mind általánosságban véve: megvetettük a lábunkat egy olyan kihalt és élettelen világban, mint az űr. Elvileg lehetetlen lenne ott élni, de az emberi technológia lehetővé tette. És lehet, hogy a filmben Murphy törvénye alapján ami elromolhat, az el is romlik, de eközben az alkotók a fenti tényt is folyton az arcunkhoz dörgölik.

Mellesleg a zene is passzol a film hangulatához, képsoraihoz: halk, alattomos, feszültségkeltő, nem hagy nyugodni. Sajnos a filmen kívül már nem hangzik ennyire jól, de a következő szám azért visszaadja a végén érezhető... hm... katartikus hangulatot.

Szóval ennyi. Kikapcsolódásnak és szájtátva-bámulásnak jó volt, ráadásul még egy kissé el is gondolkodtatott. Ha lehet, moziban és 3D-ben érdemesebb lenne megnézni, de sajnos az is igaz, hogy manapság pofátlanul drága még a diákjegy is.
Sikerült egy ízes panaszkodással zárnom a bejegyzést, hurrá!

A jövendő múlt filmelőzetesei

Alapvetően 3 tényező miatt szeretek mozizni:

1. horribilis, indokolatlan mennyiségű popcorn zabalásása a sötétben
2. a legújabb előzetesek csekkolása a vetítés előtt
3. talán még maga a film is érdekes néhanapján

Legutóbb múlt héten mentem moziba és ekkor döbbentem rá, hogy mennyire lemaradtam a legújabban várható filmekről, egyáltalán nem voltam képben. Ennek kompenzálására gyorsan felfrissítettem ebbéli tudásomat és gondoltam, itt is megosztok néhány jövőbeni filmet, amiket érdemes lenne moziban megnézni, ne adj' Isten letölteni elkérni a barátodtól. Vagy csak szimplán érdekes az előzetesük.

1. Coming out  (december 5.)

Rögtön egy kakukktojással nyitok; egyrészt mert ezt a filmet ma mutatták be, másrészt mert nem igazán nézném meg moziban. De akkor miért is került be a listába?
Pusztán az előzetese miatt.
Baromi jó poénok vannak benne, a helyzetkomikum legkülönfélébb fajtái jelennek meg és mindez alig 2 percben. Talán attól félek, hogy a legjobbakat már eldurrogtatták a trailerben és kissé unalmas lesz a film. Nagy morális tartalmat nyilván nem szabad várni tőle, de abban biztos vagyok, hogy a sajtó ízekre fogja szedni a művet a meleg főhős kurta-furcsa identitásváltása miatt. (Ééés... már meg is történt.)

Mindegy is, ez a 2 perc kellőképpen szórakoztató, főleg az 1:13-től látható jelenet miatt. Mucsi Zoltán rulez!

2. A hobbit - Smaug pusztasága  (december 12.)

Tavaly már láttam eme opusz 1. részét, csak elfelejtettem posztot írni róla. Összességében tetszett ugyan, de a fő problémám ugyanaz volt vele, mint a többségnek: szét lett húzva a történet 3 részbe és emiatt baromira vontatott lett az egész, még így kibővített tartalommal is.
Benyomásaim az új filmről az eddigi trailerek alapján: elképesztő látvány, Tóváros nagyon jól néz ki, a zene még mindig epic, Martin Freeman továbbra is zseniális Bilbo. De mit keres itt Orlando Bloom és Evangeline Lilly? És miért kell idióta alcímeket adni minden egyes epizódnak?

Viccen kívül én most tényleg tartok a történet kibővítésétől. Azog behozása az előző részben úgy-ahogy elment, de ettől az ex-Lostos tündétől egy kicsit megijedtem... Majd meglátjuk.
Mindenesetre tessék eredeti nyelven is meghallgatni, mert szerintem Benedict Cumberbatch hangja nagyon jól passzol Smaughoz. (De azért lassan már jöhetne a Sherlock 3. évada is.)

3. Walter Mitty titkos élete  (december 26.)

Nagyon jó előzetes. Figyelemfelkeltő. Eddig semmit sem tudtam a filmről, de a trailet kitűnően elmagyarázta nekem, miről is akar szólni.
Ben Stiller elég sok vagány karaktert eljátszott már, de az álmodozó kisember szerepében így első blikkre hihetőnek tűnik. Már maga a főhős jelleme is érdekes számomra, mert én könnyen tudok azonosulni vele. Sokszor szoktam álmodozni valós-valótlan célok beteljesüléséről, hogy aztán ne valósítsak meg belőle semmit sem ténylegesen.
Azért az előzetes utolsó fél perce egy outdoor-márka reklámjának is simán elmenne.

4. X-men: Az eljövendő múlt napjai  (május 22.)

Fellélegzés! Az "X-men: Az elsők" után kezdtem azt hinni, hogy most egy időre vége az újabb filmek gyártásának, mert már minden lehetséges módon rebootolták a szériát. Szerencsére az alkotóknak még van néhány ötletük.
A következő rész az egyik leghíresebb X-men történeten alapul, amiben van minden, az alternatív jövőtől kezdve az időutazáson át a mutáns-ember háborúig. (Akit érdekel, itt utánanézhet - nekem is hasznos volt, mert semmit sem tudok az eredeti képregényekről.)

Örülök, hogy a filmre sikerült összehozni a régi és az új szereplőgárdát, így a két jól ismert színész alakítja egyszerre pl. a fiatal és az idős X professzort, vagy Magnetot. Az előzetes kicsit szűkszavú, de éppen ettől izgalmas, Rozsomák ismét szerepel (mikor nem?) és a fene vinné el, ezekhez a trailerekhez mindig nagyon jó zenéket választanak ki.
Nem bírom ki tavaszig!


Na igen, a jó mozizás 3 tényezője közül így egy ki lett pipálva a múltkor. Popcornt sajnos nem vettem, ellenben a film baromira elgondolkodtató és izgalmas (vagy inkább feszültségkeltő?) volt. És hogy melyik alkotásról van szó? Gravitáció!

Urbanizáció, te világ szégyene!

Minden nap történnek az emberrel őrült dolgok, csak nem vesszük őket észre.
Ma éppen a Kálvin téren gyalogoltam át a Szabó Ervin Könyvtár felé. Hatalmas sétálóutca, mindehhez relatíve hatalmas embertömeg. A két ellentétes irányba tartó folyam hideg következetességgel, szabályos oszlopokra oszolva kerülte el az összeütközést. Leszegett vagy gondolataiba merült fejek mindenütt, emberi hangot alig hallani - egyszóval egy átlagos nagyvárosi délután, még csak nem is kizárólag Budapestre jellemző.

Jó szokásomhoz híven én is "asszimilálódtam" és egykedvűen bandukolva mentem tovább. Unalmas töprengésemből csak egy szakadt külsejű férfi félig hangos panaszkodása zökkentett ki:

"Ez a kibaszott urbanizáció, basszameg!"

Ki lehetett? Egy hajléktalan, egy filozófus, esetleg egy szociológus álruhában? Nem tudom, mindenesetre a sóhaja a szívem legmélyéről szólt.
(Eltekintve attól a ténytől, hogy szívem legmélye egy kicsit szofisztikáltabban fogalmazna.)

Index, én így sem szeretlek

Ritkán szoktam az Index hírportállal kapcsolatban bármit is mondani, írni, megosztani. Néhanapján elolvasom a híreit, mert vannak rajta érdekes cikkek, de alapvető fenntartásokkal kezelem őket, mert tudom, hogy nem igazán az általam elfogadott világnézetet képviseli az oldal.
De a mostani cikkük egy kicsit felháborított.

Az írás maga Sándor István szalézi vértanú mai boldoggá avatásáról szólt. Az első néhány mondatban a cikk gyorsan végigzongorázza a szertartás részleteit, ki is volt Sándor István, mit tett, hogyan folyt a délelőtti szentmise, stb. Két rövid bekezdés.
Az ezt követő részben már a szegény, szalézi iskolába járó diákok sanyarú sorsáról tájékozódhatunk. Hogy milyen igazságtalan az, hogy a szigorú szalézi rend minden tanulójától megkövetelte a szentmisén való részvételt. Külön ki vannak emelve az eredetileg állami, de a rend által átvett iskolák diákjai, akiknek eddig aranyéletük volt, de most kötelezően részt kell venniük a vallási mételyben tobzódó rendezvényeken. Végül is igen, tényleg borzasztó elvárás részt venni egy olyan eseményen, ami egy vértanúhalált halt ember tiszteletéről szól.

Az Index hozzáállását jellemzi, hogy míg az egyik diák nyilatkozatából hosszú mondatok kerültek a szövegbe, addig a cikk végén Erdő Péter prédikációjából csak egy szűkszavú idézetre futotta. Az utolsó két bekezdésre ismét előkerültek a kötelező körök és gyorsan el lettek mondva a boldoggá avatás egyéb részletei is, aztán Isten véletek, ezen a témán is túl vagyunk.

Igazából nem az zavar, hogy az egyházi iskolákat bírálja a cikk. Az zavar, hogy ez a kritizálás még olyan ártatlan és nemes eseményekről való tudósításokban is megjelenik, mint egy magyar vértanú boldoggá avatása. Ez a fajta stílus méltatlan egy ilyen témához, és szerintem nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy ezt bárki észrevegye.

Hallgatnivaló

Nem vagyok zenész, se zenekritikus, de még szolfézsból is csak az első 3 osztályt végeztem el. Ezek alapján tök fölöslegesnek gondoltam, hogy bármiféle véleményt írjak kedvelt együtteseim albumairól, mondván, ezeket egy "szakértő" úgyis meg fogja írni némileg magasabb színvonalon. Most azonban kivételt teszek, hogy miért, azt nem tudom. Íme a Muse  2009-es albuma: The Resistance.

Megmondom őszintén, korábban nem volt kifejezett kedvencem az együttes. Néha-néha meghallgattam a számait, de közömbös volt nekem. Aztán egyszer valami csoda folytán letöltöttem, akarom mondani, megvettem CD-n a szóban forgó albumot és teljesen megváltozott a véleményem. Első hallásra csak az egyes dalok dallamát tudtam értékelni, de az alapján fantasztikusak voltak. Több alkalommal is beütött a "libabőr-effektus", annyira jól meg voltak komponálva a dalok. Gondolok itt most az Uprisingra, az Undisclosed Desires-re, vagy éppen az I belong to you-ra, az Exogenesis Symphony-ra pedig egész egyszerűen nem találtam szavakat.
Aztán egy idő után elkezdtem figyelni a szövegre is, egyrészt mert érdekelt, másrészt mert így is kitűnően lehet fejleszteni a nyelvtudást. Meglepődtem, mert rengeteg zeneszám teljesen más értelmezést kapott a dallam ÉS a szöveg függvényében. Az Undisclosed Desires egy fantasztikus dallammal megáldott track egy viszonylag elcsépelt és számomra nem annyira érdekes témáról. Az Uprisinggal is hasonló a helyzet, a szöveg teljesen semmitmondó, egy kissé kamaszos hangulatú lázadó-anarchista mondanivalót sugalmaz.
Végül fogtam magam és utánanéztem a dalszövegeknek az interneten. Leesett az állam, ugyanis behatóbb tanulmányozás után kiderült, hogy ezeknek a dalszövegeknek mélységük van. Zeneiségük, költői képeik, értelmezési szintjeik, amik jóllehet egyértelműnek számítanak a legtöbb dal esetében, de a Muse-tól nem számítottam volna ilyen összetettségre.

Lássuk akkor az így kialakult képet!

Az egész album tematikája George Orwell 1984 című regényére építkezik. Igen, ez nekem is furcsa volt, mert első pillantásra/hallgatásra nem találni erre semmi utalást. De az egyik számban elhangzik a "thought police" kifejezés, a másik címében szerepel a "Eurasia" szó, ezek után pedig már csak elég végiggondolni a többit. A cím is sugallja, hogy az egész album az ellenállásról, a lázadásról szól. Ez baromi elcsépeltnek hangzik így magában, és én is annak éreztem, amikor elkezdtem vizsgálni a szöveget. De ezt lehet úgy is értelmezni, mint az 1984 előtti főhajtásként. A Resistance címre hallgató track szinte egy az egyben értelmezhető Julia és Winston kapcsolatára Orwell regényéből. A United States of Eurasia és az MK Ultra szövege is erősen bírálja a mindenkori kormányokat... vagy lehet, hogy az Orwell regényében megjelenő párturalomra figyelmeztet?

Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a dalok az 1984 előtti tisztelet jeléül készültek; inkább az 1984 inspirálta a zenekart arra, hogy valami újat, valami aktuálisat mondjon. Bár ezzel az aktuális mondanivalóval (a világ korrupt és gonosz, az országokat önjelölt kormányok sanyargatják) én nem értek egyet, de ez kétségkívül hatásosabb módja az érvelésnek, mintha ha az ember hörgős metálbandában üvölti ki minden aggodalmát világunkkal kapcsolatban.

Még gyorsan kiemelném a lemez utolsó négy számát, ami akár kettőnek is tekinthető.

Az I belong to you számomra azon kevés dalok közé tartozik, amik hitelesen tudnak beszélni a szerelemről, mindenféle giccs és túláradó érzelem nélkül. A dallama mozgékony és magával ragadó, a szám közepén lévő francia nyelvű betét pedig megér egy misét. Ez a részlet ugyanis valójában egy operaária, a Saint-Saens által írt Sámson és Delilából. (Ajánlom az 1:28-tól kezdődő refrént összehasonlítani a Muse feldolgozásával). Persze a dolog itt is meg van kavarva, mert míg az operában Delila énekel Sámsonnak, addig a Muse-féle változatban a férfi énekel így szíve választottjának. Mindenesetre érdekes, mert egyébként soha nem jutna eszembe operaária nyomait keresni egy rockbanda számában.

Az utolsó 3 szám akár össze is vonható egy egésszé: ez az Exogenesis Symphony, ami csak a nevében szimfónia, de annál érdekesebb. Az együttes 3 felvonásban tesz kísérletet a klasszikus és a mai populáris zene összeegyeztetésére - több-kevesebb sikerrel. Az első darab, az Overture szerintem fantasztikus lett, a vonósok által diktált alaplüktetés hihetetlen hangulatot ad az egésznek. A Cross-Pollination már nem sikerült ilyen jól, a szám közepén belépő dobok túlságosan elnyomják a zongora hangját, ami miatt a darab 2, egymástól teljesen  elütő részre szakad. A 3. rész ismét jobban sikerült összeegyeztetés terén, ráadásul a katartikus hangulata miatt az album lezárására is tökéletes. Hiába, végül is "Redemption" a rész címe.

Az Exogenesis értelmezése azonban már nem ilyen könnyű, többféle lehetőség is van. Lehet egy afféle poszt-apokaliptikus világkép része, amiben az emberiség utolsó űrhajósait küldi ki a világűrbe, hogy új hazát találjanak - erre utal a Cross-Pollination szövege és tulajdonképpen maga a cím is. Az Overture és a Redemption hangulata azonban már inkább azt sugallja, hogy itt általánosabb emberi érzésekről van szó: csalódás, elveszettség és a vágy az újrakezdésre. Ez utóbbi értelmezés számomra is szimpatikusabb, kevésbé konkrétabb, szabadabban értelmezhető, mint az előbbi.



Mit lehet egy ilyen hosszú bejegyzés után mondani összegzésként? Egy élmény volt meghallgatni, de értelmezni még inkább. Ezt ajánlom nektek is. Megéri.