Hallgatnivaló

Nem vagyok zenész, se zenekritikus, de még szolfézsból is csak az első 3 osztályt végeztem el. Ezek alapján tök fölöslegesnek gondoltam, hogy bármiféle véleményt írjak kedvelt együtteseim albumairól, mondván, ezeket egy "szakértő" úgyis meg fogja írni némileg magasabb színvonalon. Most azonban kivételt teszek, hogy miért, azt nem tudom. Íme a Muse  2009-es albuma: The Resistance.

Megmondom őszintén, korábban nem volt kifejezett kedvencem az együttes. Néha-néha meghallgattam a számait, de közömbös volt nekem. Aztán egyszer valami csoda folytán letöltöttem, akarom mondani, megvettem CD-n a szóban forgó albumot és teljesen megváltozott a véleményem. Első hallásra csak az egyes dalok dallamát tudtam értékelni, de az alapján fantasztikusak voltak. Több alkalommal is beütött a "libabőr-effektus", annyira jól meg voltak komponálva a dalok. Gondolok itt most az Uprisingra, az Undisclosed Desires-re, vagy éppen az I belong to you-ra, az Exogenesis Symphony-ra pedig egész egyszerűen nem találtam szavakat.
Aztán egy idő után elkezdtem figyelni a szövegre is, egyrészt mert érdekelt, másrészt mert így is kitűnően lehet fejleszteni a nyelvtudást. Meglepődtem, mert rengeteg zeneszám teljesen más értelmezést kapott a dallam ÉS a szöveg függvényében. Az Undisclosed Desires egy fantasztikus dallammal megáldott track egy viszonylag elcsépelt és számomra nem annyira érdekes témáról. Az Uprisinggal is hasonló a helyzet, a szöveg teljesen semmitmondó, egy kissé kamaszos hangulatú lázadó-anarchista mondanivalót sugalmaz.
Végül fogtam magam és utánanéztem a dalszövegeknek az interneten. Leesett az állam, ugyanis behatóbb tanulmányozás után kiderült, hogy ezeknek a dalszövegeknek mélységük van. Zeneiségük, költői képeik, értelmezési szintjeik, amik jóllehet egyértelműnek számítanak a legtöbb dal esetében, de a Muse-tól nem számítottam volna ilyen összetettségre.

Lássuk akkor az így kialakult képet!

Az egész album tematikája George Orwell 1984 című regényére építkezik. Igen, ez nekem is furcsa volt, mert első pillantásra/hallgatásra nem találni erre semmi utalást. De az egyik számban elhangzik a "thought police" kifejezés, a másik címében szerepel a "Eurasia" szó, ezek után pedig már csak elég végiggondolni a többit. A cím is sugallja, hogy az egész album az ellenállásról, a lázadásról szól. Ez baromi elcsépeltnek hangzik így magában, és én is annak éreztem, amikor elkezdtem vizsgálni a szöveget. De ezt lehet úgy is értelmezni, mint az 1984 előtti főhajtásként. A Resistance címre hallgató track szinte egy az egyben értelmezhető Julia és Winston kapcsolatára Orwell regényéből. A United States of Eurasia és az MK Ultra szövege is erősen bírálja a mindenkori kormányokat... vagy lehet, hogy az Orwell regényében megjelenő párturalomra figyelmeztet?

Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a dalok az 1984 előtti tisztelet jeléül készültek; inkább az 1984 inspirálta a zenekart arra, hogy valami újat, valami aktuálisat mondjon. Bár ezzel az aktuális mondanivalóval (a világ korrupt és gonosz, az országokat önjelölt kormányok sanyargatják) én nem értek egyet, de ez kétségkívül hatásosabb módja az érvelésnek, mintha ha az ember hörgős metálbandában üvölti ki minden aggodalmát világunkkal kapcsolatban.

Még gyorsan kiemelném a lemez utolsó négy számát, ami akár kettőnek is tekinthető.

Az I belong to you számomra azon kevés dalok közé tartozik, amik hitelesen tudnak beszélni a szerelemről, mindenféle giccs és túláradó érzelem nélkül. A dallama mozgékony és magával ragadó, a szám közepén lévő francia nyelvű betét pedig megér egy misét. Ez a részlet ugyanis valójában egy operaária, a Saint-Saens által írt Sámson és Delilából. (Ajánlom az 1:28-tól kezdődő refrént összehasonlítani a Muse feldolgozásával). Persze a dolog itt is meg van kavarva, mert míg az operában Delila énekel Sámsonnak, addig a Muse-féle változatban a férfi énekel így szíve választottjának. Mindenesetre érdekes, mert egyébként soha nem jutna eszembe operaária nyomait keresni egy rockbanda számában.

Az utolsó 3 szám akár össze is vonható egy egésszé: ez az Exogenesis Symphony, ami csak a nevében szimfónia, de annál érdekesebb. Az együttes 3 felvonásban tesz kísérletet a klasszikus és a mai populáris zene összeegyeztetésére - több-kevesebb sikerrel. Az első darab, az Overture szerintem fantasztikus lett, a vonósok által diktált alaplüktetés hihetetlen hangulatot ad az egésznek. A Cross-Pollination már nem sikerült ilyen jól, a szám közepén belépő dobok túlságosan elnyomják a zongora hangját, ami miatt a darab 2, egymástól teljesen  elütő részre szakad. A 3. rész ismét jobban sikerült összeegyeztetés terén, ráadásul a katartikus hangulata miatt az album lezárására is tökéletes. Hiába, végül is "Redemption" a rész címe.

Az Exogenesis értelmezése azonban már nem ilyen könnyű, többféle lehetőség is van. Lehet egy afféle poszt-apokaliptikus világkép része, amiben az emberiség utolsó űrhajósait küldi ki a világűrbe, hogy új hazát találjanak - erre utal a Cross-Pollination szövege és tulajdonképpen maga a cím is. Az Overture és a Redemption hangulata azonban már inkább azt sugallja, hogy itt általánosabb emberi érzésekről van szó: csalódás, elveszettség és a vágy az újrakezdésre. Ez utóbbi értelmezés számomra is szimpatikusabb, kevésbé konkrétabb, szabadabban értelmezhető, mint az előbbi.



Mit lehet egy ilyen hosszú bejegyzés után mondani összegzésként? Egy élmény volt meghallgatni, de értelmezni még inkább. Ezt ajánlom nektek is. Megéri.