Szövegelő - Quimby: Most múlik pontosan

Új sorozatot indítok a blogon, ami remélhetőleg ki fogja állni az idő (na meg a lelkesedés) próbáját: a Szövegelő címmel ellátott posztokban ezentúl egy-egy híresebb magyar nyelvű dal szövegét elemezgetem, elmélkedek róluk, vagy csak egyszerűen leírom, én hogyan értelmezem magamban az adott számot.

Nyilván olyan dallal érdemes kezdeni, amit jó eséllyel bármelyikőtök ismerhet, úgyhogy lássuk első alanyunkat, a Most múlik pontosant.

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen,
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan 
felettem egy madár,
tátongó szívében szögesdrót,
csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom,
míg ő landol egy almafán,
az Isten kertjében
almabort inhalál.

Vágtatnék tovább veled az éjben
az álmok foltos indián lován.
Egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány.

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol.
Meredten nézek a távolba,
otthonom kőpokol.
Szilánkos mennyország,
folyékony torz tükör.
Szentjánosbogarak
fényében tündököl.

Egy indián lidérc kísért itt bennem.
Szemhéjain rozsdás szemfedő.
A tükrökön túl, fenn a fellegekben
furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő.

Amikor elkezdtem jobban odafigyelni a dalszövegre, egyből az volt az érzésem, hogy ez a dal a szerelemről, egy csalódott szerelmesről szól. Az első versszak végén az "ez tényleg szerelem" sor egy az egyben erre utal, a "villámlik, mennydörög" rész pedig rögtön egy közhelyszerű természeti képet idézhet fel bennünk a szerelem mindent elsöprő hevességéről. Az ezután következő természeti motívumok, különösen a szalmaszálat szorongató madár képe egyre inkább népdal-jelleget kölcsönöznek a szövegnek: a madár csőrét átdöfő szalmaszál  mellé a szívét átdöfő szögesdrót képe kerül, ami gyakorlatilag a beszélő lelkiállapotának kivetülése egy külső tárgyra. Egy versszakkal később a konyhakésben remegő táltos szív megint ehhez a ponthoz kapcsol vissza minket.

Megjelenik egy vágyott, ideális világ ("az Isten kertjében"), jóllehet ezt szinte egyből olyan kifejezések követik, amik nem igazán illenek bele egy népdal szövegébe (inhalál, indián) - semmi gond, gondolhatjuk, ettől lesz "quimbys" avagy "kisstibis" a nóta.

A 4. versszak kicsit már közelebb visz minket a megoldáshoz. Egyrészt megint egy egyértelműbb utalás jön a megszólított szerelmesre ("szüntelen Őt látom mindenhol"), másrészt a beszélő elhagyatottságáról olvashatunk: csak a távolból tudja nézni otthonát. Ez az otthon is ellentmondásos metaforákkal jelenik meg: egyszerre a pokol és maga a földi paradicsom ("szilánkos mennyország"), ami azonban még így is csak tökéletlen, eltörött lehet. "Folyékony torztükör" - itt jön egy váltás, a beszélő megint önmagát vetíti bele a tájba. Menekül az otthonától, amiben saját maga torz valóját látja és ezt nem bírja elviselni.

Az utolsó versszakra az "álmok foltos indián lovából" egy kísértő "indián lidérc" válik, mutatván, hogy az a szenvedély, ami őt eddig annyira vonzotta, valójában káros hatással van rá. Ezért kell búcsúzni, ezért kell túltennie magát mindezen: ez a legnehezebb pont az egészben, most kell átbillennie a tű fokán és szakítania a korábbi életével, s épp ezért most múlnak el pontosan az eddigi érzései. Az utolsó két sorban már távolabb tekintünk a beszélő belső világánál: a "tükrökön" túl megjelenik egy mindenható, égi hatalom, aki talán mindezt felülről irányítja - jóllehet ez a valaki közel sem olyan megközelíthetetlenül hatalmas, csupán egy egyszerű kígyóbűvölő.




Igen, a népdalszerűség és az itt-ott felbukkanó utalások mind azt sugallják, hogy egy igazi, szerelmi témájú verssel van dolgunk. De valami nem stimmel. Vannak népdalhoz hasonló részletek a szövegben, de legalább ugyanennyi a szokatlan, nem annyira hagyományos és nem annyira szerelmes hatású elem. Ennek a dalnak sokkal tágabb az értelmezési köre, minthogy egy ennyire elcsépelt téma köré csoportosítsunk minden olvasatot. Ez a dal nem csupán a szerelemről szól - hanem bármiféle szenvedélyről. Olyan szenvedélyekről, amik károsak ránk nézve és ezzel mi magunk is tisztában vagyunk Tudjuk, hogy változtatni kéne, merőben új utakra lépni, de egyszerűen képtelenek vagyunk szakítani az addig megszokott rendszerrel. Ismerős a dolog? Hát ugyanilyenek a szenvedélybetegségek, drogfüggőség, alkoholfüggőség, dohányzás, stb. Meg persze adott esetben a szerelem is.

Az utóbbi években rengeteg feldolgozása született a dalnak. A legjelentősebb minden bizonnyal a  Csík zenekar népdal-átirata, ami hírnévben talán még túl is szárnyalja az eredetit. Tudatlanságomat illusztrálandó: sokáig úgy hittem, hogy a Csík zenekar verziója jelent meg először, s csupán ezután dolgozta fel a dalt a Quimby. Sokaknak ismerős lehet a szám a 2010-es X-Faktorból Janicsák Veca előadásában - ő szintén a Csík-féle átdolgozást vette alapul (amiben egyébként az utolsó versszak nem szerepel, helyette az elsőt ismétlik meg még egyszer). Zárásképp pedig belinkelem a Zuboly verzióját is, ahol csupán a dallamot vették kölcsön Kiss Tibiéktől, a szöveget pedig 3-4 közismertebb népdalból állították össze.

Vigyázz, könnyen elvisz magával - Kistehén-lemezkritika

Emlékeztek még a Kistehénre? Tudjátok, azok az aranyos-bugyuta rajzos rövidfilmek a sárga tehénnel, amikkel 2002-ben reklámozták a Sziget fesztivált. Kisgyerekként nagyon kedveltem, valószínűleg inkább a rajzfilmes jelleg, mint mondjuk a tehén különböző énekei miatt. Utólag visszahallgatva ugyanakkor már leginkább a hideg futkos a hátamon, annyira idegesítően és bárgyún hangzik.

Mindegy is, a lényeg az, hogy az itt létrejött formációból alakult ki végül az a zenekar, amit mi Kistehénként ismerünk és ami alapvetően más zenét játszik, mint amivel anno híres lett.

Lehet, hogy többeknek ismert már ez a sztori, de én fontosnak tartottam kihangsúlyozni. Ugyanis elképzelni nem tudom, milyen történéseknek kellett bekövetkezni ahhoz, hogy a 2002-ben még bántóan fejhangon éneklő Kollár-Klemencz László és bandája tíz évvel később olyan lemezt adjon ki, amit bármelyik nap bármilyen percében legszívesebben fennhangon dúdolgatnék, annyira jó és annyira hangulatos.

Lássuk tehát a 2012-es Elviszlek magammal -t!

Nem egyszerű stílust képviselnek, meg kell néhányszor hallgatni a dalokat, hogy megszokja az ember. Mondom ezt annak ellenére, hogy már eleve hasonló előismerettel kezdtem neki a lemeznek: nagyon "alternatív" zene, rendkívül "mély" tartalommal, "hosszan kell emészteni" a számokat. Igaz is.
10 számból áll a lemez, külön-külön mindegyik 4-5 perces. Sokan felesleges adatnak tartják az utóbbit, de nekem ez is információval szokott szolgálni: egy 5 perces nóta jó eséllyel lesz jobban kidolgozott, mint mondjuk egy fele ilyen hosszú. Az első dolog, ami feltűnhet, az a viszonylag egysíkú zene - jobb kifejezést nem tudok rá. Jóllehet az egyes dalok között hatalmas stílusbeli különbségek vannak, ám egy-egy számon belül a dallamminták egyre inkább ismétlődnek. Ugyanakkor ez egyáltalán nem baj, mert ettől még nem lesz unalmas a zene, sőt: leginkább ez teremti meg a dalok meditatív hangulatát. Gondoljunk csak a lemez véleményem szerint talán két legerősebb nótájára: az Ezt is elviszem magammal és a Jó színe van mind attól lesz olyan ütős, hogy a zenei aláfestés tulajdonképpen egy állandó, mozdulatlan vibrálást kelt a háttérben.

...hogy aztán a szöveg kerülhessen előtérbe. Nem véletlenül írtam "aláfestést" az előbb, szerintem a dalok igazi erősségét a szövegük adja meg. Bár a számoknak alapvetően nincs sláger-jellegük, de szöveg és zene harmóniájának köszönhetően rengeteg a fülbemászó sor. Legjobb példa erre az Ezt is elviszem magammal, aminek a meghallgatása óta többször is azon szoktam kapni magam, hogy csak úgy elkezdem dúdolgatni az utcán. Maga a szöveg egyébként (a refrén kivételével) Erdős Virág költő érdeme (a zene természetesen a Kistehéné). Szintén Erdős Virág-vers került feldolgozásra a Pápá, nyugodj békében című dalban. Ez utóbbi kivétel abban a tekintetben, hogy a zene itt jóval mozgékonyabb; a szöveggel együtt egyre hullámzóbb, egyre sokrétűbb lesz, hogy aztán a szám végi refrénben teljesedjen ki ("Mint az anyád méhében, pápá, nyugodj békében").
Na igen, a dalszövegekhez még annyit, hogy nem olyan egyszerű csak úgy elmagyarázni a tartalmukat. A Jó színe van kapcsán leírhatnám, hogy tulajdonképpen egy olyan ember beszél benne, aki csak az új cipőjével van elfoglalva, miközben nyakunkon az ufóinvázió, a dal vége fele pedig megpróbál felkéredzkedni az idegenek űrhajójára. Azért érezzük, hogy ez így leírva iszonyat gagyin hangzik - míg hallgatás közben egyértelmű, hogy ez a leginkább "epic" számok közé tartozik a lemezről.

Persze a dalok rengeteg témát helyeznek előtérbe. Vannak nem kifejezetten klasszikus szerelmes nóták, amik hol az ideális nőről (Dílerlány), hol a szerelmi bánatról (Aludni hagyjatok) szólnak. Hangsúlyos szerepet kap az elvágyódás, nyugtalanság, kimondva-kimondatlanul az elvándorlás (Ezt is elviszem magammal, Itt nem élhetek). Terítékre kerül némi társadalomkritika (Pápá, nyugodj békében), na és persze vannak olyan számok is, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni (Olyan izé vagy, Jó színe van). Talán kivételt képez a Szimpatizánsok, ami az addigi nótákhoz képest egy jóval erőteljesebb hangot üt meg (valószínűleg nem véletlen, hogy ez került a lemez végére). Kicsit talán túldimenzionálom a jelentőségét, de nekem ez teljesen úgy jött le, mint a zenekar egyfajta ars poeticája. A két választási lehetőség, a kommersz, népszerű zene és a nehezen érthető, alternatív muzsika közül ők ez utóbbit választják. Illusztrálásul gyakorlatilag belinkelhetném az egész szöveget is, de inkább hallgassátok meg. (Na jó, nem bírom ki: "Tündököljek, mint középszer? / Szimpatizáljak vagy szintetizáljak?")

Összességében tehát inkább a melankolikus-elmélkedő hangulat jellemző a számokra, de nem kell egyből depressziós zenére asszociálni. Kicsit a Pink Floydhoz tudnám hasonlítani abban a tekintetben, hogy ezt is lehet úgy hallgatni, hogy közben kikapcsol az agyad, relaxálsz, ugyanakkor mégis a zenére figyelsz minden idegszáladdal. És azt hiszem, ez minden szövegelemzési finomságnál fontosabb.