Emlékeztek még a Kistehénre? Tudjátok, azok az aranyos-bugyuta rajzos rövidfilmek a sárga tehénnel, amikkel 2002-ben reklámozták a Sziget fesztivált. Kisgyerekként nagyon kedveltem, valószínűleg inkább a rajzfilmes jelleg, mint mondjuk a tehén különböző énekei miatt. Utólag visszahallgatva ugyanakkor már leginkább a hideg futkos a hátamon, annyira idegesítően és bárgyún hangzik.
Mindegy is, a lényeg az, hogy az itt létrejött formációból alakult ki végül az a zenekar, amit mi Kistehénként ismerünk és ami alapvetően más zenét játszik, mint amivel anno híres lett.
Lehet, hogy többeknek ismert már ez a sztori, de én fontosnak tartottam kihangsúlyozni. Ugyanis elképzelni nem tudom, milyen történéseknek kellett bekövetkezni ahhoz, hogy a 2002-ben még bántóan fejhangon éneklő Kollár-Klemencz László és bandája tíz évvel később olyan lemezt adjon ki, amit bármelyik nap bármilyen percében legszívesebben fennhangon dúdolgatnék, annyira jó és annyira hangulatos.
Lássuk tehát a 2012-es Elviszlek magammal -t!
10 számból áll a lemez, külön-külön mindegyik 4-5 perces. Sokan felesleges adatnak tartják az utóbbit, de nekem ez is információval szokott szolgálni: egy 5 perces nóta jó eséllyel lesz jobban kidolgozott, mint mondjuk egy fele ilyen hosszú. Az első dolog, ami feltűnhet, az a viszonylag egysíkú zene - jobb kifejezést nem tudok rá. Jóllehet az egyes dalok között hatalmas stílusbeli különbségek vannak, ám egy-egy számon belül a dallamminták egyre inkább ismétlődnek. Ugyanakkor ez egyáltalán nem baj, mert ettől még nem lesz unalmas a zene, sőt: leginkább ez teremti meg a dalok meditatív hangulatát. Gondoljunk csak a lemez véleményem szerint talán két legerősebb nótájára: az Ezt is elviszem magammal és a Jó színe van mind attól lesz olyan ütős, hogy a zenei aláfestés tulajdonképpen egy állandó, mozdulatlan vibrálást kelt a háttérben.
...hogy aztán a szöveg kerülhessen előtérbe. Nem véletlenül írtam "aláfestést" az előbb, szerintem a dalok igazi erősségét a szövegük adja meg. Bár a számoknak alapvetően nincs sláger-jellegük, de szöveg és zene harmóniájának köszönhetően rengeteg a fülbemászó sor. Legjobb példa erre az Ezt is elviszem magammal, aminek a meghallgatása óta többször is azon szoktam kapni magam, hogy csak úgy elkezdem dúdolgatni az utcán. Maga a szöveg egyébként (a refrén kivételével) Erdős Virág költő érdeme (a zene természetesen a Kistehéné). Szintén Erdős Virág-vers került feldolgozásra a Pápá, nyugodj békében című dalban. Ez utóbbi kivétel abban a tekintetben, hogy a zene itt jóval mozgékonyabb; a szöveggel együtt egyre hullámzóbb, egyre sokrétűbb lesz, hogy aztán a szám végi refrénben teljesedjen ki ("Mint az anyád méhében, pápá, nyugodj békében").
Na igen, a dalszövegekhez még annyit, hogy nem olyan egyszerű csak úgy elmagyarázni a tartalmukat. A Jó színe van kapcsán leírhatnám, hogy tulajdonképpen egy olyan ember beszél benne, aki csak az új cipőjével van elfoglalva, miközben nyakunkon az ufóinvázió, a dal vége fele pedig megpróbál felkéredzkedni az idegenek űrhajójára. Azért érezzük, hogy ez így leírva iszonyat gagyin hangzik - míg hallgatás közben egyértelmű, hogy ez a leginkább "epic" számok közé tartozik a lemezről.
Persze a dalok rengeteg témát helyeznek előtérbe. Vannak nem kifejezetten klasszikus szerelmes nóták, amik hol az ideális nőről (Dílerlány), hol a szerelmi bánatról (Aludni hagyjatok) szólnak. Hangsúlyos szerepet kap az elvágyódás, nyugtalanság, kimondva-kimondatlanul az elvándorlás (Ezt is elviszem magammal, Itt nem élhetek). Terítékre kerül némi társadalomkritika (Pápá, nyugodj békében), na és persze vannak olyan számok is, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni (Olyan izé vagy, Jó színe van). Talán kivételt képez a Szimpatizánsok, ami az addigi nótákhoz képest egy jóval erőteljesebb hangot üt meg (valószínűleg nem véletlen, hogy ez került a lemez végére). Kicsit talán túldimenzionálom a jelentőségét, de nekem ez teljesen úgy jött le, mint a zenekar egyfajta ars poeticája. A két választási lehetőség, a kommersz, népszerű zene és a nehezen érthető, alternatív muzsika közül ők ez utóbbit választják. Illusztrálásul gyakorlatilag belinkelhetném az egész szöveget is, de inkább hallgassátok meg. (Na jó, nem bírom ki: "Tündököljek, mint középszer? / Szimpatizáljak vagy szintetizáljak?")
Összességében tehát inkább a melankolikus-elmélkedő hangulat jellemző a számokra, de nem kell egyből depressziós zenére asszociálni. Kicsit a Pink Floydhoz tudnám hasonlítani abban a tekintetben, hogy ezt is lehet úgy hallgatni, hogy közben kikapcsol az agyad, relaxálsz, ugyanakkor mégis a zenére figyelsz minden idegszáladdal. És azt hiszem, ez minden szövegelemzési finomságnál fontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése