A Konföderációs Kupa sztárcsapata

Hát igen... Elkezdődött a Konföderációs Kupa is Brazíliában. Azért a FIFA marketingesei sem ma jöttek le a falvédőről. Négyévenként van ugye futball-világbajnokság, 2 vébé között félúton pedig az Európa-bajnokság, ami ugyan nem a FIFÁ-nak, hanem az UEFÁ-nak jelent pénzt, de azért így is hatalmas bevételek folynak be labdarúgásból. Igen ám, csakhogy még így is maradt 2 csúnya holt év a négyéves ciklusból, amikor semmilyen nagyobb pénzösszeg nem folyik be a labdarúgó-szervezetek kasszájába. Csináljunk hát még egy sporteseményt és tegyünk úgy, mintha nagy szüksége lenne rá a világnak! Például mondjuk azt, hogy a rendező országnak muszáj felkészülni a világbajnokságra 1 évvel korábban. Ezután hívjuk meg a különböző kontinenstornák győzteseit, hogy azért tévénézők millióit is le tudjuk ültetni a televízió elé.
Az eredmény végül a Konföderációs Kupa nevet kapta és a hetekben látható az m1-en.

No persze ezzel az elmélettel nem én találtam fel a spanyolviaszt, abszolút nyilvánvaló a dolog, csak nekem óhatatlanul is ez jut eszembe először, ahányszor csak szóba kerül a torna. Aztán a második gondolatom már az, hogy "de jó, milyen meccs lesz ma? muszáj megnézni", egyszóval én is beállok a tévénézők "birkatáborába", de hát nincs mit tenni. A focimeccs az focimeccs, főleg ha nagy csapatok játsszák.

Persze néha a kis csapatok is szórakoztatóak tudnak lenni. Ilyen például az idei kupán Tahiti válogatottja. Hogy mit keres egy ilyen ország egy nagy sporteseményen? Nagyon érdekes. Muszáj meghívni ugye a különböző kontinenstornák bajnokait. Így jött el Dél-Amerikából Uruguay, Ázsiából Japán, vagy éppen Afrikából Nigéria. De mi legyen Óceániával? Onnan ki fog eljönni?



Az óceániai régiót hosszú éveken Ausztrália és Új-Zéland uralta. Érthető is, elvégre a terület áll egy hatalmas, kontinens nagyságú országból (Ausztrália), két közepes méretű szigetországból (Pápua Új-Guinea, Új-Zéland), meg egy rakás kis szigetből, ahol valószínűleg nem a futball az elsődleges kereseti forrás, kevés a jó focista (hivatásos meg pláne). Aztán Ausztrália válogatottja egy idő után megunta a dolgot és valódi kihívások után nézve áthelyeztette magát az Ázsiai Labdarúgó-szövetségbe.
Maradt tehát Új-Zéland, mint az egyetlen nagyobb "sportnagyhatalom". Ennek megfelelően ők jutottak ki pl. a 2010-es vébére is, ahol 3 döntetlen mérkőzés után kiestek a csoportkörből. Soha nem fogom elfelejteni azt a néhány percet, amikor Új-Zéland 1-0-ra vezetett a címvédő Olaszország ellen (egyébként egy hatalmas lesgóllal, de mindegy) . Ja és mellesleg Új-Zéland volt az egyetlen veretlen csapat azon a tornán.

Visszatérve témánkhoz, az idei Óceániai Nemzetek Kupáján Új-Zéland hatalmas meglepetésre kiesett az elődöntőben Új-Kaledónia ellen, akiket pedig a döntőben Tahiti legjobbjai vertek meg, így nevető harmadikként ők jutottak ki a brazíliai Konföderációs Kupára.
(Meglepő izgalmakra lehet bukkani az Óceániai Labdarúgó-szövetség sportéletében is, nemde?)

Nyugalom, csak eddig tartott az adatoló rész. Tahiti tehát kijutott a tornára, ami nekik már a mennyországot jelenti, ahogy ez kiderül ebből a cikkből. De tényleg, egészen elképesztő, milyen kisfiús lelkesedéssel várják a meccseket a játékosok, akik egyébként a való életben tanárok, bolti eladók és csak úgy tudtak eljönni a tornára, hogy szabadságot vettek ki a munkahelyükön erre a pár hétre.
Az első meccsen Nigéria 6-1 arányban döngölte földbe szerencsétlen játékosokat, elég volt egy megpattant lövés vagy egy eladott labda és máris megvolt a gól. De azt az 1 tahiti találatot rendesen megünnepelte a csapat. Komolyan, úgy örültek, mintha a meccset nyerték volna meg. Néha úgy érzem, hogy az ilyen játékosok többet profitálnak a játékból, mint bármelyik más profi focista, lehet az egy Xavi vagy egy Balotelli. Ők ezt örömből teszik, nem kötelességből.

Mielőtt még álszent moralizálásba kezdenék, megjegyezném azt az aprócska tényt, hogy a tahiti futballválogatott ámokfutásáról sajnos csak utólag, az internetről tudakozódtam, mert az m1 egyszerűen nem adta le a mérkőzést. Értem én, hogy válság van, spórolni kell a pénzzel; a riportereket sem küldjük ki Brazíliába, hanem itthon közvetítenek; az érdektelenebb meccseket sem adjuk le, mert túl drága lenne. A bennem élő drukker azonban háborog, hogy nem lehet csak úgy egy meccset kihagyni csupán azért, mert nem játszik benne egy világklasszis sem. Tiszta női logika...
Azt pedig még meg se említettük, hogy a közmédia úgy tett, mintha mi se történt volna. Eredetileg nem is tudtam, hogy ezt a meccset nem fogják leadni egészen addig, hogy a tévében már a szerdai meccseket reklámozták büszkén, kidüllesztett mellel... Hogy ők milyen jóarcok, hogy közvetítik a tornát...


Na mindegy, nem olyan nagy dolog, hogy ezen keseregjek egész álló nap. Ez legyen a legnagyobb problémám az életben.